Meghosszabbítják az árfolyamrögzítést?

árfolyam, árfolyamrögzítés

A kormány várhatóan 2017. június 30-ig kitolja a kibővített árfolyamrögzítést – derül ki az Index birtokába került, a kormány szerdai ülésére készített törvénytervezetből. Újdonság, hogy a lízingesek is segítséget kaphatnak, de jelen állás szerint a devizában törlesztő devizahitelesek nem. A kabinet számításai szerint az árfolyamrögzítéssel az átlagos adós 59 ezres törlesztője 41 ezer forintra csökkenhet. A kedvezményes törlesztésre áprilistól idén év végéig lehet bejelentkezni - olvasható az Index cikkében.


A közszféra dolgozóit a bankok soron kívül bírálják el és egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak az államtól július 1-ig, ami 10 milliárdos költségvetési kiadást jelent. A dokumentum szerint az árfolyamrögzítés 60 hónapja alatt a 300-450 ezer érintett kamattámogatása 103-154 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.

A Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően elkészült, és szerdán a kormány elé is kerülhet a kibővített árfolyamrögzítésről szóló törvénytervezet. Az Index birtokába került javaslat főbb vonalaiban megegyezik a korábban megismert kormányzati elképzelésekkel.

 

 

Az árfolyamrögzítés lényege

 

 


Ezek lényege tömören: a rögzített árfolyam feletti tartozásrész az adós gyűjtőszámláján halmozódik, ennek kamatait az állam és a pénzintézetek fele-fele arányban fizetik. A rögzítés azért nagyon kedvező az adósoknak, mert tartozásuk egy jelentős részét lényegében elengedik, nekik csak a rögzített szint feletti tőketartozást kell visszafizetniük.
  

 

 

Meddig tart az árfolyamrögzítés? 

 

 


Az árfolyamrögzítés nem 2016 végéig, hanem 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig élhet, ha a kormány rábólint a törvénytervezetre. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott javaslat ezt azzal indokolja, hogy az új gyűjtőszámlahitel-szerződések megkötésére legkorábban áprilistól kerülhet sor, ezért az eredeti határidőig csak négy és félév lenne hátra. A tervezetben az áll, hogy a hosszabbítást a Bankszövetség támogatta.

A devizában törlesztők viszont hátrányba kerültek, ők jelen állás szerint nem kérhetik a rögzítést. A tervezethez csatolt vezetői összefoglaló azonban emlékezteti a minisztereket, hogy végül a végtörlesztés szabályait nekik kedvezően módosították, egyelőre tehát nem zárható ki, hogy a véglegesített javaslatba őket is bevonják.

A dokumentumból az is kiderül: az eredeti, kisebb kedvezményt jelentő, és csak 36 hónapra szóló árfolyamrögzítést január 8-ig csupán 3250-en kérték. Mivel az új konstrukció jóval kedvezőbb a réginél, így egyedi szerződésmódosítások helyett a tervezet "jogszabályi szerződésmódosítást" biztosít az érintetteknek.

A mindenkinek járó kamattámogatás mellett a közszféra dolgozói két további kedvezményt kapnak. Az egyik egy vissza nem térítendő támogatás lesz. Az állam teljesen átvállalja az adósoktól a február 1. és július 1. közötti részletek rögzített árfolyam fölötti részét kamatokkal, tőkerésszel együtt. Ez a kabinet becslése szerint egyszeri, 10 milliárdos kiadás lesz.

Ehhez jön a közszférának járó külön kamattámogatás. Erről számszerűsített becslés nincs a dokumentumban, csak annyi olvasható, hogy a részletes szabályokat egy kormányrendelet határozza majd meg.

Forrás: http://hirek.msn.mainap.hu

Zálog hitelezés

  • Ügyfeleinknek gyorsan, 5-10 perces ügyintézés alatt a zálogtárgy átadása mellett, rövid lejáratú hitelt nyújtunk.

  • Zálogházainkban elfogadunk: óra- ékszer, drágakő, nemesfémtárgyakat.

  • Zálogtárgyat csak 18 éven felüliektől fogadunk el.

  • A záloghitel nagysága a tárgy forgalmi értékének 50-90 százaléka

További információk

 

Hajólízing

  • Vitorlás és motoros hajók zárt végű pénzügyi lízingje
  • Akár 60 hónapos futamidő
  • Finanszírozás már 30% önerőtől idősebb hajókra is

További információk a szolgáltatásról

Gépjárműlízing

  • Személygépkocsik, tehergépjárművek és motorkerékpárok zárt végű pénzügyi lízingjét ajánljuk
  • Gyors lízing engedélyezési folyamat
  • Akár 60 hónapos futamidő 

További információk a szolgáltatásról

 

 


Hírek

Jöhet a kilóra mért tojás

kilós tojás, S méretű tojás, tojás ár A Vidékfejlesztési Minisztérium az [origo] kérdésére közölte, támogajta, hogy a jövőben ne darabra, hanem kilóra adják a tojást a... kilós tojás, S méretű tojás, tojás ár